Leírás
A londoni Nemzeti Portrégaléria az arcok múzeuma: olyan emberek portréit őrzi, akik a brit történelmet és kultúrát formálták, az uralkodóktól és költőktől egészen a mai arcokig. Közvetlenül a Trafalgar térnél áll, a Nemzeti Galéria mellett, és 1856-ban nyitotta meg kapuit.
Itt szokatlan a szabály: a képeket aszerint választják ki, hogy kit ábrázolnak, nem aszerint, hogy ki festette őket. Így egy Reynolds-önarckép különös érdekességek mellett lóg a falon. A gyűjteményben festmények, rajzok, szobrok, fényképek és karikatúrák is vannak.
Az első portré, amely 1856-ban bekerült a galériába, még ma is a leghíresebb: a Chandos-portré, William Shakespeare legismertebb ábrázolása. Tényleg ő az? Senki sem tudja biztosan.
Ne hagyd ki VI. Eduárd anamorfikus portréját William Scrotstól, amelyet úgy torzítottak, hogy csak egyetlen szögből néz ki jól, és Branwell Brontë festményét a nővéreiről, Charlotte-ról, Emilyről és Anne-ről.
Az 1604-es Somerset House-i konferencia csoportportréja önmagában is dokumentum. Különleges érdekesség Viktória királynő és Albert herceg szobra is, akiket középkori öltözetben ábrázolnak. Élő személyek csak 1969-től kerülhettek be.
A látogatás az Ondaatje-szárny mozgólépcsőjével kezdődik: ez a hosszú, kétemeletnyi út egyenesen a Tudorokhoz repíti a látogatókat. A 2023-ban befejezett nagy felújítás új bejáratot is hozott a galériának, Tracey Emin bronzajtóival.
Az ajtókon 45 meg nem nevezett nő portréja látható. Bent új termek mesélik el a történetet a Tudoroktól napjainkig, a kortárs portrék pedig gyakran cserélődnek, ahogy az évenkénti BP Portrait Prize kiállítás is.
Az ötlet Stanhope grófjától származott, akinek háromszor kellett előterjesztenie a javaslatot, mire a parlament beleegyezett. A mellszobra a régi bejárat fölött őrködik, Macaulay és Thomas Carlyle között. A Chandos-portrét Lord Ellesmere, az egyik első kurátor ajándékozta a galériának.
Fennállásának első negyven évében a galéria London különböző pontjain költözgetett: Westminsterben, az Exhibition Roadon, majd Bethnal Greenben működött. 1896-ban költözött jelenlegi épületébe a Nemzeti Galéria mellett, amelyet William Henry Alexander jótevő finanszírozott.
Itt szokatlan a szabály: a képeket aszerint választják ki, hogy kit ábrázolnak, nem aszerint, hogy ki festette őket. Így egy Reynolds-önarckép különös érdekességek mellett lóg a falon. A gyűjteményben festmények, rajzok, szobrok, fényképek és karikatúrák is vannak.
Az első portré, amely 1856-ban bekerült a galériába, még ma is a leghíresebb: a Chandos-portré, William Shakespeare legismertebb ábrázolása. Tényleg ő az? Senki sem tudja biztosan.
Ne hagyd ki VI. Eduárd anamorfikus portréját William Scrotstól, amelyet úgy torzítottak, hogy csak egyetlen szögből néz ki jól, és Branwell Brontë festményét a nővéreiről, Charlotte-ról, Emilyről és Anne-ről.
Az 1604-es Somerset House-i konferencia csoportportréja önmagában is dokumentum. Különleges érdekesség Viktória királynő és Albert herceg szobra is, akiket középkori öltözetben ábrázolnak. Élő személyek csak 1969-től kerülhettek be.
A látogatás az Ondaatje-szárny mozgólépcsőjével kezdődik: ez a hosszú, kétemeletnyi út egyenesen a Tudorokhoz repíti a látogatókat. A 2023-ban befejezett nagy felújítás új bejáratot is hozott a galériának, Tracey Emin bronzajtóival.
Az ajtókon 45 meg nem nevezett nő portréja látható. Bent új termek mesélik el a történetet a Tudoroktól napjainkig, a kortárs portrék pedig gyakran cserélődnek, ahogy az évenkénti BP Portrait Prize kiállítás is.
Az ötlet Stanhope grófjától származott, akinek háromszor kellett előterjesztenie a javaslatot, mire a parlament beleegyezett. A mellszobra a régi bejárat fölött őrködik, Macaulay és Thomas Carlyle között. A Chandos-portrét Lord Ellesmere, az egyik első kurátor ajándékozta a galériának.
Fennállásának első negyven évében a galéria London különböző pontjain költözgetett: Westminsterben, az Exhibition Roadon, majd Bethnal Greenben működött. 1896-ban költözött jelenlegi épületébe a Nemzeti Galéria mellett, amelyet William Henry Alexander jótevő finanszírozott.